Hajnalban szedelőzködik a csapat, kisebb meglepetésükre Ennok is csatlakozik és szavát adja, számíthatnak rá, amennyiben harcra kerülne sor. A kereskedő feszülten vág neki az útnak. Miközben lovagolnak felmérik, a távolban felbukkanó homokvihart, ami délután érheti el őket. Eseménytelenül lovagolnak, hamarosan ismét az oázis mellé érnek, és megdöbbenésükre ugyanott találják Zerfaint, ahol tegnap is összefutottak vele. Az öreg ugyanott ül, ugyanoda szeretne eljutni, és ugyanolyan meglepetten elegyedik beszélgetésbe a kalandozókkal. Tar a kezébe nyomja furcsa amulettjét, amitől a vénember felkiált és karja porladni kezd. Minden bizonnyal valamilyen átok ül szerencsétlen vénemberen, s ki tudja, mióta kóborolhat itt a sivatagban. Úgy döntenek itt hagyják ás inkább tovább folytatják útjukat a bánya felé.

Felkaptatnak egy magaslatra, onnan rálátnak a minden bizonnyal beomlott bányára és a néhány sátorból álló táborra. Száz lépésnyire a csapattól egy magaslest pillantanak meg, amit 30-40 lépésnyi, derékig érő, kiszáradt bozótos választ el a tábortól. Hosszú tanakodás után, Niorah, Arel segítségével láthatatlanná varázsolja Szilmazt, aki futásnak ered és gyorsan elfoglalja a vadászlest, benne az alvó őrrel. Kifaggatják az őrt, pillanatnyilag 10 ember van a táborban, öt másik pedig Kaffarszad sírjánál üzletel. Leütik a banditát és megtervezik, hogyan lehetne ártalmatlanná tenni a többi haramiát.